2012. júl. 19.

TDKR - Itt a Gameloft játéka!

A Gameloft annak idején a mobiljátékok élvonalába tartozott, ám amióta 3D játékokat készítenek, azóta
inkább a mennyiség mint a minőség dominál. A nemrég bemutatott Amazing Spider-man pedig növelte a félelmeimet játékkal kapcsolatban.
Na de láttuk a medvét: A menü szépen van felépítve, látszik, hogy a Gameloftnál már ismerik a történetet,
hiszen a menüben szereplő képek szépen jellemzik a film egy-egy emlékezetes jelenetét. Amint betölt a játék egyből belecsöppenünk a lecsóba és máris kezdődik a film cselekménye. Itt közölném is veletek, hogy aki nem akarja a film spoilereit ellőni, az inkább ne játsszon vele. Sajnos én megláttam, hogy Bruce, hogyan kerül a börtönbe, hogy mi a kezdete a filmnek és hasonlók.. Így arról beszélek majd, amit közel 30 percben láttam.

A játék egy full 3D-s környezetben játszódik, ahol természetesen vannak lineáris pályák is, így a szabadság
a történetmód végigjátszása után érhető majd el. A szinkronok jól sikerültek, odafigyeltek, hogy
Michael Cane, Christian Bale, de még Morgan Freeman hangjához hasonló szinkronszínészeket keressenek.
Batman mozgása kissé darabos. Tudja használni a szigonypisztolyát, köpenyét a repüléshez és
az alattunk lévő ellenfélre is rátudunk ugrani. A történet folyamán vezethetjük majd a Batpodot, sőt még a Bat-et is. A játékban Batman szintet lép, extrákat oldhat fel, mozgása fejlődhet.
Az az érzésem, hogy ez a játék ismét félkész, bőven lehetett volna rajta mit csiszolni. Izgalmasnak izgalmas, csak ne lenne ennyire bugos. Elérhető iOS-re és Androidra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése