2013. szept. 17.

Tölthető a Batman és Robin #19!

Tudjátok jó, hogy tavaly elkezdtük a Batman és Robin fordítását. Azóta rengeteg visszajelzést kaptunk, állítólag sokat fejlődtünk is, már ami a grafikai dolgokat illeti, hiszen Roland fordításán nem nagyon lehet fogást találni. Fontos kihangsúlyozni, hogy ennek a szövege már hónapok óta nálam volt, ám nekem sosem sikerült annyi időt fordítanom rá amennyit kellett volna. A 18. szám már jó régen kikerült, azóta az első 10 oldalt csináltam meg ebből a 19-es számból és ötletem nincs mikor tudtuk volna folytatni a szériát. DE!
Aztán jött az oldal egyik olvasója Nagy Dániel, aki felajánlotta szolgálatát e nemes cél érdekében. Én ezt természetesen elfogadtam és úgy gondolom, hogy így mindenki jól járt. UPDATE: Most látom, hogy Grosz Laci barátunk is segített volna, utólag is elnézést amiért nem kerestem meg.
Tehát itt a Batman és Vörös Robin #19. Most elég sötét kor fog beköszönteni, hiszen Bruce barátunknak meghalt a fia, ami minket is elég keményen lesújtott. A fordítás minősége pazar, remélem élvezni fogjátok. Sziasztok! -Roland, Dániel, Márk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése